Legutóbb a SAO-ból volt ajánló, azóta nem találtam erre méltó animét, vagyis találtam egyet ezeken kívül, de arról még nem tudtam megfogalmazni a dolgaimat.Fiúk, akiknek mindenük a víz!
Kiváló a grafika, a víz kidogozása, a (kockahasú *-*) férfi nemű szereplőké. Én nagyon meg voltam vele elégedve, és ez nagy szó, ugyanis én olyan animébe még csak bele sem kezdek aminek nem tetszik a grafikája/túl gagyinak találom stb.
A történet négy gyerekkori barátról szól. Az általános iskola végeztével egyikük külföldre utazik egy úszó iskolába, hogy teljesíthesse álmát: kijusson az olimpiára. Öt év telik el, mire újra találkozhatnak régi barátjukkal, de vajon mi változik meg ennyire?
Szereplők:
Nanase Haruka:
Haruka mindene a víz. Először nincs oka rá, hogy ússzon, egyszerűen ez hozzá tartozik az életéhez, mint másoknak a légzés. Később elmondja Makoto-nak, hogy megtalálta az okot amiért úszik: A barátaival akar úszni. Ugyanis eddig csak magáért úszott. Mindig van rajta/nála (legtöbbször rajta) fürdőnadrág, ha megfelelő mennyiségű vizet lát általában, nekiáll vetkőzni, hogy megmártózhasson benne. Gyorsban úszik. Leggyakoribb kijelentése(i): Én csak gyors úszok. , Yade. (=nem).
Tachibana Makoto:
Makoto a csapat lelke, elvégre ő a kapitány. Gondoskodó természetű, van két nála sokkal kisebb testvére. Fél az óceántól, már gyerekkora óta. Barátaiért bármit megtenne. Haru-val áll legközelebbi kapcsolatban. Nem szokott veszekedni társaival, inkább csak rászól Haru-ra, hogy ne vetkőzzön, ha ez nem segít: lefogja. Hátúszásba úszik. Leggyakoribb kijelentése(i): Haru ne vetkőzz!
Hazuki Nagisa:
Nagisa az örökké vidám, szeleburdi kis pingvin. Mindig azon van, hogy felvidítsa barátait. Ha kitűz magának egy célt azért foggal körömmel küzd, akár a társai. Rei-jel és Gou-val együtt egy évvel fiatalabbak mint Haru, Makoto és Rin. Mellúszásban úszik. leggyakoribb kijelentése(i): (nem kifejezetten kijelentés, legfőképp becézéseket hallunk tőle) Haru-chan, Mako-chan, Rei-chan, Rin-chan, Gou-chan.
Matsuoka Rin:
Rin a kezdetben életvidám, majd visszatérése után inkább savanyú egyén. A bátyó szerepét tölti be, nála egy évvel fiatalabb húga Gou. Az apjuk imádott úszni, olimpikonnak készült, de aztán megszületett Rin és halász lett belőle, egy viharban a tengeren volt és életét vesztette. Rin eztán elhatározta, hogy ő majd kettejükért kijut az olimpiára, ezért általános végeztével Ausztráliába utazott egy úszó iskolába, 17 éves korában tért vissza Japánba, és itt szintén egy bentlakásos úszó iskolába iratkozott be, ezzel újra elszakadva barátaitól. Gyorsban és pillangóban úszik. Leggyakoribb kijelentése(i): ... igazából nem rémlik, hogy nála lenne ilyen.
Ryuzaki Rei:
Rei később csatlakozott az Iwatobi úszócsapatához. Eredetileg az atlétika klub tagja volt. Nagisa-val jár egy osztályba, a kis szőke miatt lépett be az úszó klubba, mert addig szekálta amíg így nem lett. Pedig nem véletlen mondott mindig nemet Rei. Mint a Samezuka-val közös edzésen kiderül: nem tud úszni. Makoto, Nagisa és végül Haruka is tanítják úszni, mégis egyedül tanul meg. Pillangóban úszik. Leggyakoribb kijelentése(i): Holnapra megtanulom az elméletét!
Matsuoka Gou:
Gou, az előző öt lányos nevű fiúhoz csapódó fiús nevű lány. Rin húga. Az Iwatobi úszóklub menedzsere. Nem szereti, ha Gou-nak szólítják, mert ez ugye egy fiús név, ezért az ismertebb Kou néven hívatja magát. Későbbre viszont megszokja, vagy csak egyszerűen megunja, hogy bármit mond Nagisának ő úgyis Gou-nak fogja szólítani. Gyengéje, ha izmos fiút lát. (Most őszintén, nem szokta meg a bátyja mellett?) Leggyakoribb kijelentése(i): Nem Gou, hanem Kou!
Hossz: 12 rész + 7 Special (ebből eddig 3 van lefordítva)
Ennyi lenne, remélem sokatok kedvet kapott és belekezd ebbe a fantasztikus animébe! :)






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése