Novella

A jól ismert vámpír sztori, miszerint a vérszívók ártatlan áldozatokra támadnak.

Az utolsó éjszaka

- Hol vagy, cicám? Cicc, cicc... Ó, semmi válasz? - járta a folyosót. - Hová bújtál, kis cicám? - A láncok összeütközve vernek zajt. A sötét éjszaka égboltján egy fehér kis ív kukucskál ki. A hold egy kis kifli, ami pengeélen táncolt korábban.

- Kis cicám, merre bujkálsz? Ne akard, hogy én keresselek meg - fenyegetőzött. A lány akkor sem bújt elő. Nem akarta ennek a vérre szomjazó vámpír karmai közt végezni.

A lány egy szobának az egyik elrejtett szekrényében bújt meg, megannyi ruha közt. A ruhák fogasokon lógtak, de a sűrű aljazatuk közt megbújt, akár egy nyúl a bozótban. A vadász épp leselkedett rá, őt kereste, hogy majd jól letámadja, de nem. Ő nem hagyta, hogy kisajátítsák. Neki is megvan a maga boldog élete, amit nem szeretne elveszíteni.

- Cicc, cicc... Nem találom sehol - nyitott ki egy ajtót és már nem a folyosón járkált. - Bújj elő! - hívogatta. Azért a lány sem volt annyira ostoba, hogy majd neki szép szavak hallatára előfog jönni. - Na, ne űzz velem ilyen játékot, mert csúnyán meg fogod bánni, cicám - ciccegett.

A lány jobbnak látta, ha nem lép elő, inkább szorosabban húzta össze magát a szekrény sarkában. Szíve olyan gyorsan vert, hogy mellkasából majd kiszakadt! Csak úgy dörömbölt neki odabent, visszhangot is adva.

- Tsh, azt hitted olyan könnyen elbújhatsz előlem? Cicám, korán kell ahhoz kelned, hogy engem, szerény személyemet átverj - járkált föl-alá a helységben. A lány magában nem tudott mit tenni. Bújjon elő? De akkor neki vége. Maradjon itt, míg csúnya vége nem lesz? Vagy rosszabbik esetben maga a vámpír leli meg. Márpedig gyorsan kell cselekednie, ha innen ki akar jutni.

- Tudom ám hol bujkálsz. A vérednek kifejezetten kellemes illata van, ami hatalmába kerített az első pillanattól fogva - nyalta meg a szája szélét. A lány nem is sejti, hogy pontosan azelőtt a szekrény előtt áll a vérszomjra éhező Drakula, ahol megbújt.

Még jobban összehúzta magát, amennyire még tudta. Már szinte a szekrénybe préselődve várta a félelem óráját, amikor a léptek megindultak. Azonban nem felé, hanem sokkal inkább visszafelé. Szép lassan elhalkultak a léptek, amik pár perce még sokkal közelebb voltak. Talán a fenevad elment, gondolja. Előrébb mászva a szekrényben résnyire kinyitja az ajtót. Sötétség a szobában, a kinti ég kékje adja meg a gyér világítást, hogy jobban szemügyre vegye a szoba környezetét. Sehol a személy, aki rá éhezik. Nagyobbra nyitva sóhajt, hogy megmenekült előle. Szívverése visszaáll a normálisra, pulzusa egyenletes, minden a legnagyobb rendben. Hitte ezt.

- Csakhogy megvagy, cicám - lép eléje a vámpír, aki ezidáig kereste. És most rátalált. A lánynak amilyen gyorsan elillant a félelme, olyan gyorsan tért is vissza. Tekintete felvándorol a fenevad arcára, amire egy csibész mosoly ül ki. Azt a mosolyt még a gyér fényben is remekül látja. - Tudod, sok időmbe telt, mire megtaláltalak, ezért most fizetned kell, de keményen - ragadta meg a karjánál fogva a lányt, felhúzva a földről. A marionettbábu majd összecsuklott reszkető lábai végett. A lány tudta, nem ellenkezhet, mivel egyenest landolt a vérszomjazó démon karmai közt.

A démon valamit hallva figyelt fel az égre, amin felhők haladtak el, eltakarva az aprócska hold ívét. Sötét felhők, melyek vihart jelentettek. Komoly mimikáján nem játszott ideg, sem harag, sokkal inkább vágy, ami a lány vérének az illata hozhatta ki. Becsapva a szekrényajtót dobta le az ágyra a lányt, akivel kénye-kedve szerint bánt. Mit számított neki, hogy ki ő és mit érez. Egyet akart. Táplálékot.

A lány védekezően felhúzta mindkét lábát, de a démon akkor sem hátrált, inkább feléje kúszott. A lány már komolyan képes lett volna arcon rúgni, de akkor olyan csúnyán megerőszakolja a démon, hogy azt egy életre nem heveri ki. A démon őt nézte. Zöld szempárja őt pásztázta. Veszélyben érezte magát. Ha csak a közelében volt, akkor is. Mert ez a személy veszélyt jelentett!

- Cicám... - ragadta meg durván a lány ruha ujját és erőszakosan magához húzta. Szemügyre vette a nyakát, melyen olyan hófehér volt a bőr, mint azelőtt soha. Eszébe is juttatta; egy ilyen szép porcelánbőrön hogy festene a vér cseppjei. Nem is nagyon foglalkoztatta a dolog, inkább száját megnyalva várta, hogy megízlelhesse a vágyának kiengesztelő táplálékát.

Akár az almába való harapás, úgy hangzott el a szemfogak belemélyedése a lány nyakába. Ropogós hang, amely ízlelgette az erekben folyó vért. A démon szemeit lehunyva szívta a vérét, akár egy rossz pióca. Ízlelgetni akarta, minél jobban magának azt a sűrű folyadékot, ami csak úgy csörgedezik a lány testében. A lánynak viszont nem esett valami kellemesen a démon közelségét érezve. Érezte a hátára fonódó karját, a leheletének melegét, a fogai belemélyedését. Föl nem fogható, hogy őt tényleg megharapták.

Percekkel később szakadt meg a fog a bőrtől. Ott, ahol a démon megharapta kibuggyant a vér és mint a kiömlő láva, lefolyt hófehér bőrén. A vámpír nem törődve a szája szélén lefolyó vérrel, tovább pásztázta a tulajdonában lévő testet, amin remek harapásnyomokat merészel hagyni. Hol ejtsen neki újabb harapást? A mellkasán? A combján? Vagy a kezén? Minden egyes részében forr a vér, az egész testhálózatában érezni lehet a kellemes illatot, amit csak egy olyasfajta démon érezhet meg, aki az ő faját erősíti.

- Ne, kérlek... - könyörgött neki a lány, alig hallhatóan. A komoly tekintete, ami a lány felsőjére csúszott, még több gondolattal árasztotta el.

Az áldozatot már a sírógörcs kerülgette. Alig fért ki egy hang is a torkán, ezt is épphogy kinyögte. Szorongatta belül valami, ami már a torkáig is elért. Félelem? Fájdalom? Szorongás? Maga sem tudta. Olyan elveszett és reménytelen volt, hogy senkire sem számíthatott.

A vámpír újabb harapásnyom megjelölésére kutakodott. A lány megfelelő pontját találta meg, ami a mellkasa és a hasa volt. Nem babrált az ing gombjaival, egyszerűen széttépte a ruhaanyagot. A lány ijedtében sikítani tudott volna, ha a démon be nem fogja a száját. És le nem pecsételi őt egy csókkal. Azokkal az ajkakkal érintette meg, amikkel ezelőtt harapott. A vérének ízét érezte nyelve sós részén. Egy keserédes kémiai vegyületnek mehetett volna el.

A démon megbizonyosodva arról, hogy a lány nem kiált fel, hajolt el tőle. Ajkaik közt távolság alakult ki. Nem érti miért vezetett idáig tette, de tetszett neki a dolog. Szóval egy újabb hallgattatási módszert talált meg.

A lány ijedtében és rosszullétében hátára csapódva ájult el. Ez a szorongás olyan kicsire húzta össze gyomrát, hogy majd elszakadt. A zűr, ami pár perc alatt alakult ki, összezavarta. Egy est, egy vámpír, egy csók, egy vércsepp, egy keserédes érzés, egy fordulat, ami mindent megváltoztathat.

- Ó, szóval azt szeretnéd, ha én szórakoznék rajtad? Ez ígéretesnek tűnik - törölte le ujjával a szája szélén lefolyt vért, majd egy vigyorral az arcán folytatta azt, amibe belekezdett. Egy elájult lánnyal könnyebben elbánnak, mint egy éberrel.

Szép lassan végigharapdálta, kiszívta, vörös foltok éktelenkedtek szegény lányon, aki áldozatául esett ennek a vérszomjas fenevadnak. A démon persze élvezte a helyzetet, hisz nem sűrűn esett meg vele ilyen eset, de amikor az élet az ilyen alkalmat tálcán kínálja, ő rögvest ugrik. Nem tudhatjuk milyen nehéz is nekik, vámpíroknak eleséget találni. Nem mindegy milyen vért isznak meg. Válogatósak, pont mint a gyerekek a zöldségeknél. Keserű, édes, finom, büdös, lágy, sűrű, kevés, kemény, száraz, fehérvérsejtekkel teli genny... Ilyen-olyan szavakkal ócsárolják az áldozataikat, akiket önmaguknak néznek ki és alig várják az alkalmat, hogy megízlelhessék áldozatuk friss vérét. Lehet rossz, vagy jó, ők hozzá vannak szokva, hogy a maradék is életet ment. Van sajnos, mikor az áldozat maga pusztul bele a vérveszteségbe.

Azzal a testtel, amit Szűz Mária is megirigyelne, a fenevad sem tud mit kezdeni. Most akkor fektesse le? Öltöztesse fel? Tekerje takaróba? Lógassa ki az ablakból? Karmolássza még össze, akár a macska a kaparófát? Egyet tehet. Olyan eszközökhöz kell nyúlnia, amiket szívesen is használ. A szobája falán épp akad egy frissen beszerzett csinos kis ékszer.

A mai este is egy újabb szűzlány veszített egy fenevaddal szemben.

Vége